Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÍVATALOS-VAGYONKEZELŐ

2009.03.08

Büszkék vagyunk arra, hogy ebben az esztendőben újabb parkolóhelyeket, mélygarázsokat hoztunk létre, a közműszolgáltató cégeink folytatták a fejlesztéseket mind a távhő-, mind a víz- és csatornaszolgáltatásban. Tevékenységeinkkel átléptük az országhatárt, a Debreceni Vízmű a romániai magyar településen, Székelyudvarhelyen koncessziós jogot nyert a víz- és csatorna közmű szolgáltatására. Kibővítettük a debreceni nemzetközi repülőtér utasterminálját. 40 éves debreceni álom vált valóra azzal, hogy megépült Magyarország legkorszerűbb sportuszodája. A debreceni sportuszoda mellett jelentős beruházásokat hajtott végre a cégcsoport 6,7 milliárd forintos értékben. Betelt a Határ úti ipari park, ezért egy új kialakítású ipari területet kínálunk a repülőtér mellett a Debrecenbe érkező működő tőkének. Az Aquaticumot üzemeltető Debreceni Gyógyfürdő mind a helyiek, mind az ide érkezők igényeit kielégíti, 2008-ban köszönthetjük az egymilliomodik vendéget. A Kölcsey Központhoz kapcsolódóan megépült Debrecen üzleti szállodája, a Hotel Lycium, melyet szintén a Debreceni Gyógyfürdő Kft. üzemeltet.
Arra törekszünk, hogy a következő évek fejlesztéseivel is a debrecenieket szolgáljuk, s a ránk bízott vagyont eredményesen, megbízhatóan és szakértelemmel kezeljük.

Dr. Sásdi András
az igazgatóság elnöke

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.