Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ECCE HOMO, IDÉZETEK

2009.04.03
„...sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb...''
 
72341_621233_n.jpg
 

''A Föld neked forog. Az óceánok Neked áradnak és apadnak. A madarak Neked énekelnek. Minden gyönyörűség, amit látsz, minden csoda, amit tapasztalsz, Érted, Neked van. Nézz körül. Ebből az egészből semmi sem létezne, ha Te nem lennél. Mindegy, hogy eddig mit gondoltál magadról, most már tudod, Ki Is Vagy Valójában. Te vagy az univerzum ura. A királyság örököse. Az Élet tökéletessége.

És most már ismered a Titkot. Légy boldog!”
/R. W. Emerson/

/A  festmény Munkácsy Mihály: Ecce homo  (Íme az ember)/

 

A fenti idézeteket olvasva elgondolkodtam: ez az embernek szól, nekünk az univerzum lakóinak, ilyennek kellene lennünk?  Netán így kellene élnünk a földön, kivétel nélkül mindenkinek?

Szophoklész szerint „...sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!''   Gyönyörű megállapítás, illetve idézet volt ez még i. e. 492-ben. Napjainkban is állná a helyét, ha nekem erről nem más lenne a véleményem a harmadik évezred küszöbén. Mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nagy hírű drámaírónknak és tragédiaköltőnknek, ha ma élne, nem ez lenne a véleménye az emberről alkotott idézetét illetően. Hogy ezt miért gondolom így, annak nagyon is valós alapja van. A  boldog, elégedett, harmonikus életet élő ember ma olyan ritka, mint a fehér holló! Hát mi van abban csodálatos, ha az emberek szenvednek, a gyermekek éheznek, az anyák megölik a csecsemőjüket, az országot parlamenti szinten rabolják ki. Ez lenne a Szophoklész által, megidézett emberforma? Magyarországon és a világon mindenütt nyomorban élnek az emberek. Szenvednek a szegénységtől, a nincstelenségtől, mindennapos csatákat vívnak a betevő falatért, az életbemaradásért.

Továbbá szenvednek a kormány politikájától, a bankok átveréseitől, a szolgáltatók hadától és még sokan mástól. A bankok százával lakoltatják ki a családokat, a szolgáltatók elzárják a vizet, kikötik a gázt, kikapcsolják a villanyt, mint például az egyik somogyi öregek otthonába, ahol most kénytelenek gyertyával világítani… de nem sorolom tovább. Csak, azért mert nem tudják fizetni a költségeket. Ennek tetejére még azért megemlíteném a bacilus módjára szaporodó uzsorásokat, akik már azt is megteszik, hogy százszázalékos kamatra adnak kölcsönt, ám ennek fejében, ha az adós nem tud fizetni, viszik a házat és vele mindent. Hogy koszorús költőnk erről az ember típusról ma, hogy gondolkodna, azt  nem sejthetem, de azt már igen, hogy akire és ahogy ő gondolt ilyen nincs! Félelemben él az ország 70 százaléka! Félnek a mától, a holnaptól, a végrehajtótól. A rettegés fokát, pedig már nem lehet tovább fokozni, hiszen derék országunk szegény nemzettsége minden más mellett még egymástól is szenved. Az emberek előtt ismeretlen fogalommá kezd válni a tolerancia, a segítő kéz, a részvét és az együttérzés fogalma. Gyűlölet, diszkrimináció, alvilág, maffia és rendőrségi tehetetlenség. Az igazságszolgáltatás a porban… ezt sem sorolom tovább.

A földön fekvő emberben már csak az alkoholistát, a szenvedély beteget látják, arra nem is gondolnak, hogy más baja is lehet, tehát inkább belerúgnak  mint, hogy kezet nyújtsanak neki. Mindenki irigykedik a másikra, ha új az autó, a kabát, a gyerek biciklije mennek a levelek az Apeh-nek. Persze névtelenül. Persze arra nem is gondolnak, hogy a család ezekért miről mondott le, mit vont meg magától. Tombol a családon belüli erőszak. Apák erőszakolják meg saját gyermekeiket, anyák ölik meg csecsemőjüket, vagy jobb esetben, intézetekbe dugják, hadd nevelje más. A 12 éves lány már szül, a 15 éves fiú dohányzik, drogozik, betör, a szüleit megalázza, elfelejtődött egy gyönyörű szó a családon belül: Édesanya! A fiatalok között, pedig a felhőtlen szerelem, az igaz szeretet.

Hova jutunk, ha ilyen gyors ütemben elveszítjük értékeinket, emberségünket, önmagunkat? Minek kell megtörténni, hogy újból boldog, elégedett, életvidám emberek lakják országunkat? Van egy nagyon bölcs közmondás mely szerint a szegény embert még az ág is húzza. Ha arra gondolok, hogy a nagyfokú mély szegénységben szenvedőknek a média ezt még azzal is tetézi, hogy leközlik az országban élő milliárdosok számát, és nevét akkor ezzel megmondtam mindent. Mindenesetre valamiféle csodának kellene, hogy eljöjjön, amit én annyira szeretnék meglátni. Én nagyon várom a csodát! Meg azt, hogy Emerson gondolata és a Szophoklészi idézet is állja egyszer a helyét! De addig is, amíg ez nem következik be, hadd idézzem Ratkó József, József Attila-díjas költő gondolatát, amely óriási igazságot sugároz: „sok szörnyű csodafajzat van, de az ember a legszörnyebb”

A jelen helyzetben ez az igazság, a többi hazugság! Aki pedig ez alól kivétel, azt nagyon tisztelem!

 

Madács Imre: Az ember tragédiája  c. műből idézetek

Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: MI változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén összevissza,
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Mig eljön a vég, s az egész eláll. -
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkeztél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.

(Lucifer; Harmadik szín)

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
mint elzúgtok lábaim alatt.

(az Úr az Első színben)

Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy –
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.

/Lucifer az első szín legvégén/


Alulról jössz-e hozzánk vagy felülről?
A mint tetszik, nálunk ez egyre megy.

/Lucifer és Ádám párbeszéde a második színben/


"Vagyok" -- bolond szó. Voltál és leszesz.
Örök levés s enyészet minden élet.

/Lucifer a harmadik színben/


Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel
A szenvedélyt, előtte senki még
Szeretni nem bírt, és ez így megyen
Néhány ezred óta szüntelen.

/Lucifer a tizenkettedik színben/


Néhány anyag... Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. -
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt s magát istennek képzeli.

/Lucifer az első színben/


Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan a szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bízván, hogy válassz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat,
S a gondviselettől felmentene.
De trágyaféregül tán jobb neked
Tenyészni kis körödnek lágy ölében
S tudás nélkül elfogyni életeddel.-
Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;
Nemes, de terhes önlábunkon állni.-

/Lucifer a második színben/


Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el.
/Ádám kilencedik színben (Párizs)/


Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll a mezetlen ellenek szemében,
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol.
Kutyáknak harca ez egy konc felett.
Én társaságot kívánok helyette,
Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt,
Közös erővel összeműködik,
Minőt a tudomány eszmél magának,
És melynek rendjén értelem virraszt.

/Ádám tizenegyedik színben (London)/


A célt tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszünte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja a küzdés maga.

/Ádám az Űrben (XIII. szín)/


Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt, és így nagy és szent eszme volt.
Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság
Vagy nagyravágy formájában hatott-e,
Előre vitte az embernemet."

/Ádám az Űrben (XIII. szín)/


Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!

/az Úr az utolsó (tizenötödik) színben/


Hiú ember! Hát azt kivánod-é,
Hogy a természet rendje felbomoljon,
Új üstökös ragyogjon éjeden,
Remegjen a föld, egy féreg ha elvesz? -

/Lucifer az utolsó (tizenötödik) színben/


Csupán a gyávaság
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.
De a végzetnek örökös betűit
Nyugodtan nézi, és nem zúgolódik

/Lucifer az utolsó (tizenötödik) színben/



Valóban, melyre lépsz, dicső a pálya,
Nagyság s erény leszen tehát vezéred,
E két szó, mely csak úgy bír testesűlni,
Ha babona, előitélet és
Tudatlanság álland mellette őrt. -
Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe és vakságra nagy. -

/Lucifer az utolsó (tizenötödik) színben/


Ismét fajodra ismerek könnyedben,
Mellyel kiséred ébredésedet
Kedvenc ábrándból tiszta felfogásra.

/Lucifer a tizennegyedik színben/


S mást tevél-e te?

Az a különbség csak közöttetek,
Hogy ő fókát, te embert áldozál
Az istenségnek, melyet alkotál
Saját képedre, mint ez az övére.

/Lucifer a tizennegyedik színben/


Igazság az, nem élc. Okoskodásod
A jóllakotté, míg itt társadé
Éhes gyomornak filozófiája.

/Lucifer a tizennegyedik színben/


Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy gőgösen
Megkeresse azt, mi első lényege. -

/Lucifer a tizennegyedik színben/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.