Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MÜLLER PÉTER BOLDOGSÁG

2009.03.23

Müller Péter a szerző további művei

Boldogság

Az első szó, amit Jézus kimond, amikor tanítani kezdi az embereket; a boldogság. Ez életünk főszava. Mindennél mélyebb vágyunk, hogy boldogok legyünk- mégis boldogtalanok vagyunk manapság. ,,Boldogság az, ami életem minden percéből hiányzik!,, - ezzel a mondattal indul el felfedező útjára Müller Péter és így szól olvasójához: ,,Keressük együtt az elveszett boldogságot! Én előremegyek, s igyekszem hangosan érezni és gondolkodni, hogy a sötétben ne veszítsük el egymás kezét.,, Könyve különös szellemi kalandot kínál: az együttes gondolkodás és a közös rátalálások élményét. A felfedezőút a hétköznapi örömökből indul. Szó lesz az önfeledtségről, a mámorról, a beteljesülésről, az élet céljáról, a szenvedések értelméről, az újjászületésről, s ahogy a boldogság szó mélyebb értelmet kap: a Teremtés titkairól és Istenről is.

LELKEM, A BARÁTOM
"Életünk során jönnek-mennek az emberek. Idegenekből lesznek a barátaink, élettársaink. Az a fiú, akinek a nevét sem tudtad valaha, a férjed lesz, és a bömbölő kis hústömegből, akit sohasem láttál, mert a testedből bújt ki, lesz majd a gyermeked, aki melletted nő fel, veled öregszik és életed főszereplője lesz.

Ismeretlen volt. Azt sem tudtad, hogy létezik - most pedig félted, szereted, dühös vagy rá, aggódsz miatta. Ha ezt a szót hallod "szeretet" ő jut eszedbe.
De az élet színpadán nemcsak szaporodnak, csökkenek is a szereplők.
Jönnek és mennek.
Fölbukkannak valahonnan, a kulisszák mögül, s eltűnnek, ugyanott. A játéktéren csak a hiányuk marad. Hány idegen embernek mutatkoztál be, akiből aztán a sorstársad lett? Emlékszel, hol találkoztál először azzal a vadidegen lánnyal, aki később a feleséged lett? Mikor tudtad meg a nevét? Mikor dőlt el, hogy ezentúl vele, együtt?... Mikor szült gyereket?... S a gyerek, akinek nevet adtatok, mikor ment egyetemre? És mikor mondta ki először, hogy ő is megnősül?... És mikor hagytad el a hitvesedet?...Mikor tudtad meg annak az idegen nőnek a nevét, akiért elhagytad őt?... És mikor vetted észre, hogy az asszony, akinek testéből előbújtál, s akire valaha úgy néztél, mint egy jóságos istennőre.... mikor vetted észre, hogy az anyád öregszik?.... ereje elszállt, alig tud már járni... Mikor szembesültél azzal a gondolattal, hogy többé nem láthatod?
Elmegy.
Jönnek és mennek...
Egy ember van, egyetlenegy, akivel mindvégig együtt élsz:
önmagad.
Te is változol, nem is keveset, de te vagy az, aki a legtovább marad.
Amikor arra gondolsz, hogy élsz, nem azt mondod, hogy "jé, itt élet van!" -hanem azt, hogy "én élek!"…
"Én vagyok!"
Létélmény nélkül nincs "én".
"Vanás" nincs -csak "én vagyok" van.
Amikor az "Én vagyok!" tudatában kinézel magadból, s látod, hogy körülötted bogarak mászkálnak, rózsa nyílik, madarak énekelnek, az utcán járókelők nyüzsögnek, és a szomszédasszony tereget, azt mondod, hogy "Élet van körülöttem!"
Látod, hogy élnek.
S megfeledkezel arról, hogy -az eszmélés különböző színvonalán -belülről mindegyik azt tapasztalja, hogy "én vagyok".
A bogár, ha üldözöd, menekülni kezd, a rózsa a külvilág ingereire finoman válaszol, mert az "én vagyok" mindenkiben védi magát. Minden madár önmagáról énekel. "Én vagyok!" -üzeni a madárfütty. Egy erdőben sok ezer "én vagyok" csiripel. És minden járókelőben az "én vagyok" élménye él: " én megyek, én kések, az én lábam fáj a cipőben"… A szomszédasszonyban egy "én vagyok" tereget.
Ne hidd, hogy az "én vagyok" csak benned él és a többiek úgy működnek körülötted, mint a távirányítású játékautók, melyeket egy "Életnek" nevezett láthatatlan központ vezérel.
Mindannyian külön világ vagyunk.
Amikor azt kérdezték Istentől, "Ki vagy te?", azt felelte: "Én vagyok."
Ez azt jelenti, hogy az élet nem más, mint önmagam tudatában lenni."

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Egy tökéletlen útkereső naplója

 


Ez az önéletrajzi elemekkel tarkított, fiktív napló egy nő és a nagy Ő találkozásának történetét meséli el. Eszternek, az egyedül élő, jó humorú, általában vidám, olykor depressziós, az agyát igencsak sokat járató harmincas újságírónőnek lételeme a naplóírás, imádja ízekre szedni a világot.

Bizony kíméletlenül a tolla hegyére szúrja azokat, akikkel baja van. Mindenki megkapja a magáét: a macsók és a nők, akik szolgálják a macsók társadalmát, a tudatlan áltanítók és együgyű tanítványaik, a rossz szülők, a figyelmetlen szeretők, a hatalmaskodó főnökök, az állatkínzók, a rasszisták, a tehetségtelen magamutogatók...
Eszter nagy analizátor, s legfőképpen önmagát analizálja. Fáradhatatlanul boncolgatja élete történéseit, személyiségét, döntéseit, érzéseit, sőt, saját analizáló hajlamát is, melynek aligha tud megálljt parancsolni. Az élet tökéletesen hétköznapi és egészen emelkedett kérdéseire adott válaszai hol érzékenyek és költőiek, hol vadak és indulatosak, szinte mindig jó adag iróniával és öniróniával fűszerezve.
Versek, képek, receptek, humor, ezotéria, útkeresés, vágyak, bánatok, haragok, szerelmek: napló. Egy szókimondó, szabadon csapongó szellem áramlása.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.