Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZINGLIK

2009.03.25

Szomorú szinglik

A szingli-jelenség trendi mivolta megkopni látszik. Ami néhány éve még talán irigylésre méltónak tûnhetett, ma inkább esendõnek hat. A magányosok táborában ugyanis azok vannak többségben, akik nem önként választották ezt a létformát.

Tele a bugyrom a facérkodással – fakadt ki a minap harmincadik születésnapja alkalmából egy évek óta kitartóan keresgélő nőismerősöm. – Még hogy kellemes állapot! Nincs nő, aki szívből voksolna mellette, csak hát mit tegyünk, ha egyszer, kétszer, sokszor odalett a bizalom. Ahogy telik az idő, annál kevésbé tűnik lehetségesnek, hogy a hálószobámat hosszútávon megosszam egy férfival. De nem is nagyon szeretnének ott időzni. Olyan gyorsan képesek kámforrá válni, hogy felocsúdni sincs időm, de igazából már megszoktam.
Lehet, hogy a sikersorozatok alapján csupa öröm és kacagás egyedül élni és egy társról álmodozni, de a valóságban már a férfiak is úgy néznek ránk, mint rájuk szoruló, majd félreállítható lúzerekre. Jobban járunk, ha képzelt hercegeket hazudunk magunknak, és a széles publikum előtt ki sem ejtjük a szánkon, hogy kapcsolatra vágyunk. Egyébként pedig már a fogalomtól is borsódzik legtöbbünk háta, úgyhogy én is helyesbítenék: nem szingli vagyok, hanem egyedülálló – zárja rövidre eszmefuttatását.

Szép arcán a szomorúság és a kialvatlanság nyomai. Irigylésre méltó szabadsága egy fabatkát sem ér. Sokadszorra ismétlődik a színtelen és bántó forgatókönyv: lelkes férfiú temérdeknyi érdeklődéssel, bókokkal és finom borokkal, vad éjszakáv(kk)al, aztán ritkuló sms-ekkel, majd teljes felszívódással. Hogy hányadik? A lány nem is számolja már. Inkább rágyújt, és rohan, hogy a barátaival találkozzon. Az egésznapos taposómalom után ők jelentik a családot, ők a szabaideje édes madarai, az estéi testőrei, amelyekből már nagyon-nagyon hiányzik egy férfi, egy igazi társ.


Túlélés öniróniával és sok nevetéssel. De ha elfogy?

Kezdetben volt az ősszingli, Bridget Jones, és elhitette velünk, hogy pár nélkül élve is színes és szórakoztató az élet. A társtalanság olyan dimenzióját lebegtette meg az átlagos problémákkal és paraméterekkel rendelkező hölgyemény – később a Szex és New York sorozat szereplőivel karöltve –, hogy szinte trendi volt a szóló állapot és a randihalmozás. Ment is minden, mint a karikacsapás, amíg képesek voltunk könnyed öniróniával szemlélni az eseményeket, nevetni magunkon, a férfiakon, a számításaink porba hullásán.

Ám ma már mintha némi keserűség vegyülne a szinglikultusz követőibe. Hiszen aki benne él, bizony saját bőrén tapasztalja az árnyoldalát is. Napközben dolgozik, tanul, lohol az álmai után, vagyis elfoglalja magát, az üresen tátongó estékhez viszont szomorkás hangulat társul.

Amikor Zitát, a magabiztosnak tűnő 32 éves (alig látszik 26-nak) marketingest bátorkodom kérdezni a témáról egy közös ismerősünk leánybúcsúján, szemei valósággal szikrát szórnak: „Szerinted létezik olyan épelméjű nő, aki szingliként akarna élni? Én nem választottam, vagy vágytam erre a létformára. Gyűlölöm a magányos estéket, a pocsék potyarandikat, a link és folyton bizonytalan pasikat, akik a zoknijuk színéről sem képesek dönteni, de a legjobban talán mások fényes esküvőit utálom – vékonyodik el a hangja, és úgy tűnik, mintha kishíján elpityeredne. Már nyúlnék is egy kézre eső szalvéta után, amikor így folytatja:
- Ha elmúltál harminc, és nincs senkid, a környezeted gyanakodni kezd. Leginkább persze azok bírálnak, akik életükben nem töltöttek két hónapnál többet egyedül. Mára arra jutottam, hogy valakinek bejön a társkeresősdi, sőt, egyenesen az égből pottyan elé a megfelelő férfi, másnak meg – én is ide tartozom – olyan rezgései vagy tudom is én mijei vannak, hogy csak a lehetetlen alakokat vonzza be. Hol itt az igazság? Tudod, húszévesen még én is ábrándoztam hetedhét országra szóló lakodalomról, habos-babos ruháról, orgonaszóról, de az utóbbi 12 év bőven elég volt ahhoz, hogy lemondjak erről az álmomról. Már nem volna az igazi...”

Aznap este figyeltem Zitát. Önfeledten táncolt, sokat nevetett, de valahogy mégis körüllengte egy láthatatlan védőfal, amin hónapról hónapra nehezebb lesz áttörni. Remélem, mégis akad majd egy elszánt fickó, akinek sikerül.


Egyszemélyes életek a négy fal közé zárva

Akárhonnan is nézzük, társas lények vagyunk, és amúgy sem tudjuk betölteni a férfi szerepét magányos mindennapjainkban, akárhogy igyekszünk is. Például amikor kiszakad egy polc a falból, elromlik a mosógép, lerobban a kocsink a dugóban, verbálisan molesztál minket az alkesz szomszéd, vagy - hogy érzelmesebb vizekre evezzünk -, ha csak jó lenne odabújni valakihez, vagy alsógatyákat aggatni a szárítókötélre. Ezek a helyzetek még azoknak a nőknek a fejében is beindítják a vészvillogót, akik egyébként sziklaszilárdan tartják magukat egyszemélyes életükben.


És ha már itt tartunk: vajon hogyan lehet berendezkedni a szóló életre? Először nézzük a sztereotípiát: e szerint a szinglit leginkább egy karrierjét tudatosan építgető, tanult, divatos ruhákban járó, életmódmagazinokból tájékozódó ambiciózus nő testesíti meg. A szingli-jelenség hazai kutatói viszont arról számoltak be, hogy itthon a szinglik jórésze örül, ha kijön havi jövedelméből, és ha akarna, sem tudna százezerét csillogó topánkát vásárolni. Az az elképzelés pedig, hogy a szinglik színes, változatos életet élnek, szintén téves. Magányuk velejárói az önértékelési problémák, így egy részük nem is szívesen mozdul ki otthonról.

Józsi hol vagy?

Hát, ha nem is Józsi lenne az ideál, de úgy általában adott a kérdés: hol rejtőznek az őszinte, hosszútávú kapcsolatra vágyó férfiak? Miért érzi úgy sok nő, hogy súlyos deficit van belőlük? És miért van az, hogy még ha az első akadályokat – amit a figyelemfelkeltés és az udvarlás jelent – könnyen át is ugorják, azt később annál is könnyebben semlegesítik az érdektelenségről árulkodó reakcióikkal.

Talán csak elszaladt velük a ló. Hiszen rájöttek, mekkora a kereslet irántuk, ezért pedig kicsit megpihenni vágytak, és úgy gondolták, küzdjenek meg értük a nők. Hát nem sokkal kényelmesebb így becsajozni? Szóval fordult a kocka: míg régen egy nő dúskálhatott az udvarlókban, ma egy nemzőképessége teljében lévő, családot eltartani képes férfi tobzódhat a jelöltek között. És mivel nagyon is élvezik ezt az állapotot, eszük ágában sincs letáborozni egyetlen nő mellett. Azzal nyugtatják a lelküket – ahogy mi is – hogy a komoly eskü, a házasság ma már nem olyan társadalmi elvárás, mint szüleink találkozásai idején volt. Ezért tehetik meg, hogy reggel nyolckor szerelmet vallanak szívük hölgyének, öt órával később meg már fojtogató rabságban érzik magukat ugyanazon nő mellett. A következetesség az, amit elhagytak valahol időközben, meg aztán elriasztották őket a tönkre menő kapcsolatok és házasságok, amiket a környezetükben látnak, tapasztalnak. Mi nők megalkuvóbbak vagyunk, és könnyebben elfogadjuk, hogy egy kapcsolat bizony nem örökös adrenalinfürdőből áll. No és van itt még más is...


Szülnék én, de kinek?

Számtalan statisztika vallott már arról, hogy egyre inkább kitolódik az első szülések időpontja. Kiváltképpen azoknál a nőknél, akik nem találnak olyan társat, aki komolyan elköteleződne mellettük, vagy aki mellett komolyan elköteleződnének. Amikor egy nő szervezetében egyre hangosabban kezd ketyegni a biológiai óra, addigi igen magas igényei könnyen leredukálódhatnak.
Egy olyan célhoz keres partnert, ami egy férfi számára is élete egyik legkomolyabb kihívását jelenti. Az útkeresésnek itt véget kellene érnie, és jöhetne a fényes heppiend, ám van, amikor mindebből csak egy mindenáron gyermekre vágyó nő marad, aki úgy érzi, ki akarják rekeszteni biológiai küldetéséből.

Ismerek olyan nőket, akik 35 körül úgy döntöttek, szülnek maguknak egy gyereket. De mi történik egy szingli nő gyerekével? Milyen hatások érik majd? Egyáltalán mi vár arra a gyerekre, akit egy szülő nevel fel, aki alig lát maga körül boldog kapcsolatokat, aki azt látja, hogy az egyén fontosabb a család egységénél? És persze mi lesz anyáikkal, akik gyenge pillanataikban mégis csak bevallják, hogy hiányzik nekik egy társ, de nagyon...

Téveszmék, melyekbe magányos nők milliói kapaszkodnak szerte a világban:
• A normális pasik hamar elkelnek, nekem nem juthat már egy se.
• Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy megtaláljam az Igazit.
• Nem vagyok elég csinos ahhoz, hogy megragadjak egy nekem való pasit.
• A férfiak mind a szexre utaznak.
• Úgyis csak szoronganék egy kapcsolatban.
• A pasik rettegnek a sikeres nőktől.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.